Hogyan tervezzük meg helyesen az EAN 13-as vonalkódot?
Minden kiskereskedelmi forgalomba kerülő termék csomagolásán található EAN13-as vonalkód, mely jelöli a terméket, a céget és azt az országot, ahol nyilvántartásba vették a céget. Ez gyakorlatilag elengedhetetlenné vált a mai kereskedelmben. Amennyiben vonalkódregisztrációra lenne szüksége az alábbi linkre kattintva segítünk Önnek!
A vonalkód többféle módon megjeleníthetjük a terméken. Külön is rá lehet tenni a termékre matrica segítségével,vagy már a csomagolás elkészítésénél lehet kérni a vonalkód elhelyezését.
Vannak azonban bizonyos szabályok, aminek meg kell felelnie a vonalkódnak, hogy könnyedén olvasható legyen.
Fontos, hogy úgynevezett nyugalmi zónákat helyezzünk el a vonalkódban. Ezek a fekete vonalak előtt és mögött található fehér sávok, melyek az olvasót segítik a kód értelmezésében.
A méret nagyon fontos. Ha az arányát 100%-nak veszzük 37 mm x 26 mm (szélesség x magasság). A modulmérete, azaz egy fekete vonalvastagsága pedig 0,33 mm. Az alap vonalkódot max 80 %-ra lehet lekicsinyíteni és max. 200 % felnagyítani. Természetesen ezt méretarányosan lehet csak kivitelezni. A túl nagy vonalkódokat nem tudja értelmezni az optika. Erről bővebben a vonalkódolvasókról írt cikkben lehet olvasni.
A szín is meghatározó tényező, akár a vonalkód színét tekintjük, akár a hátteret, vagyis a „fehér vonalakat“. A vonalkód fekete vonalainak a legcélszerűbb szín a fekete, de elfogadott a sötétkék, sötétzöld is, vagy valamilyen sötét szín. Nem jó a piros vagy sárga szín használata. A háttétnek mindenféleképpen világosnak kell lennie a vonalakhoz képest, mivel a visszaverődő fényt értelmezi az olvasó. Ha sötét a háttér nem fogja tudni értelmezni a jeleket. Ezért itt is a legjobb a fehér szín, vagy valamilyen világos szín alkalmazása. Nem ajánlatos az arany vagy ezüst, vagy más fémes felület sem, mert arról egészen máshogy verődik vissza a fény, és nem jut el az olvasó optikájához, illetve kerülni kell a piros színt, mert arra vakok az olvasók. A lényeg, hogy legyen kontraszt a háttér és a vonalak között. Fontos, hogy ha átlátszó lesz a hordozó, amire a nyomat kerül ajánlott fehér alányomást kérni a nyomdától, hogy könnyebben olvashatóvá tegyük a vonalkódot.
Gs1 Magyarország szabályozása szerint
A vonalkód elhelyezése is fontos. Lényeges, hogy a teljes felülete látszódjon, ne legyen túlzottan a csomagolás sarkán és ne legyen gyűrődő felületen, hajtáson, vagy „varráson“ (pl. egy zacskó forrasztott, vagy ragaszott részén). A legjobb mindig a nyomtatási irányban elhelyezni a vonalkódot, hogy a vonalak széle szép, sima legyen, így is könnyítve a leolvasást.
Ezek az alapszabályok érvényesek másfajta vonalkódokra is, nem csak az EAN 13-as kódra.
Ha esetleg nem biztos abban, hogy az Ön vonalkódja megfelelő kérje tanácsunkat, szívesen segítünk!
Hagyj üzenetet